Ohel Eszter imaház

Élő hagyomány Erzsébetváros szívében
Az Ohel Eszter – Jósika utcai imaház Budapest egyik legrégebbi, ma is működő zsidó imahelye. Az Erzsébetváros közepén, a Jósika utca 4. szám alatt álló, szerény külsejű épület falai több mint egy évszázad zsidó közösségi életének emlékeit őrzik. A környező bérházak között megbúvó imaház nemcsak történelmi helyszín, hanem élő közösségi tér, ahol ma is rendszeresek az összejövetelek, a zsidó életesemények ünneplése.

Történet és emlékezet
Az imaházat a 20. század elején Kattler Bernát alapította családi házában, elhunyt lánya, Kattler Erzsébet (Eszter) emlékére. Az „Ohel Eszter”, vagyis „Eszter sátra” név egyszerre utal a személyes veszteségre és arra a közösségi elköteleződésre, amely a hely létrejöttét meghatározta. Az imaház története szorosan összefonódik Erzsébetváros zsidó múltjával, a jótékonysággal és az ortodox vallási élet mindennapjaival.

Megmaradás és megújulás
A Jósika utcai imaházat 1944-ben kifosztották, a közösség nagy része elpusztult. A túlélők azonban igen puritán körülmények között is képesek voltak újraéleszteni a zsidó életet. Az évtizedek során az imaház többször megújult, legutóbb az EMIH-nek köszönhetően. A zsinagógát 2023. szeptember 5-én avatták újra ünnepélyesen.

Közösségi élet ma
Az imaház rabbija Bek Motti és rebecene Dvora elkötelezetten vezetik a közösséget.

Az Ohel Eszter ma is azt képviseli, amit mindig: kitartást, közösséget és élő zsidó hagyományt Budapest belvárosában.

Cím: 1074 Budapest, Jósika utca 4.